Főoldal 1071 Budapest, Dembinszky utca 44. info@ravatal.hu 413-6800
<< >>

Ravatal.hu
Ravatal.hu
Ravatal.hu

Tisztelt Érdeklődő!

Köszöntjük Önt honlapunkon. Pár mondatban bemutatjuk szolgáltatásunk lényegi elemeit.

Budapest belvárosának peremén létrehoztunk egy ravatalozásra alkalmas zárt helyet, ahol a temetőn kívül, de mégis méltó körülmények között búcsúzhatunk el szeretett halottunktól. Ravatali termünkben lehetőség van az elhunyt hamvasztás utáni ravatalozásának és egyben búcsúztatásának megszervezésére polgári, igény esetén egyházi szertartásmenet szerint. Céltudatosan úgy alakítottuk ki ravatalozónkat, hogy az megfeleljen, úgy a konzervatív, mint a modern gondolkodású gyászolók elvárásainak is. A gyászoló hozzátartozók esetleges világnézeti különbségeinek ellenére a gyász és a megemlékezés kifejezésének méltó lebonyolítása, megszervezése a feladatunk és munkánk során mindig erre törekszünk. A búcsúzás az elmúlással járó érzések feldolgozásának kezdeti folyamata. Szomorú, mivel szeretett hozzátartozónktól örökre búcsút kell vennünk, de egyben felszabadító is, mivel a méltó és őszinte búcsú lelki nyugalmunkat állítja helyre, egyben segít elengedni szeretett halottunkat. Ne felejtsük:

"...Csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek..."